#Lázár János


Új feladatot kap Lázár János
 

Új feladatot kap Lázár János

November elsejétől a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János látja el a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. szakmai felügyeletét - derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.

MTI MTI

Olimpiai bajnok felügyeli az állami dohánybizniszt
 

Olimpiai bajnok felügyeli az állami dohánybizniszt

Jövő júniustól kell üzemelnie annak az új trafikhálózatnak, amelynek tagjai húsz évre kapnak koncessziót dohányáru-értékesítésre, ám ha fiatalkorút szolgálnak ki, egyből bukhatják a jogosultságot. A hálózatot nonprofit állami cég működteti majd, vezetője Gyulay Zsolt szöuli olimpiai bajnok lesz. A cigaretta ára eközben fokozatosan a nyugati szintre emelkedik, vágott dohányt pedig nem árusítanak.

hvg.hu hvg.hu




 

"Lázár szavai saját frakciójára vetnek árnyékot"

A Fidesz képviselőinek kellene követelnie, hogy Lázár János tisztázza, mire is gondolt, amikor arról beszélt, akár saját frakcióját is érheti befolyásolás alvilági körök részéről a szerencsejátékokkal kapcsolatban – mondta a hvg.hu-nak Gulyás József. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori tagja éveken át foglalkozott a szerencsejátékokkal, időnként – mint mondja – érdekes falakba ütközött.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

EU-ellenes lehet az új szerencsejátéktörvény
 

EU-ellenes lehet az új szerencsejátéktörvény

Pertársaságot alakítanak a szerencsejáték szövetség tagjai, mert a múlt heti kormánybejelentés, mely szerint csak a koncesszióban működő játékkaszinók működhetnek az országban, a játéktermek végét jelenti. A nyerőgépek betiltása unióellenes is lehet.

hvg.hu hvg.hu

Népszabadság: Lázárék dönthetik csődbe Orbán barátjának cégét
 

Népszabadság: Lázárék dönthetik csődbe Orbán barátjának cégét

Az Orbán Viktor barátjaként számon tartott George Pataki volt New York állambeli kormányzó igazgatósági tagként személyesen is erőteljesen foglalkozik az E-Star hőtermelő és -szolgáltató cég sorsával, amely bejelentette, felfüggeszti szolgáltatásait a vele szemben lejárt tartozást felhalmozó önkormányzatoknál - írta a Népszabadság. Az E-Star nyáron hozta nyilvánosságra, hogy elfajult a számlavitája az akkor még Lázár János által irányított Hódmezővásárhellyel.

hvg.hu hvg.hu



Lázár:
 

Lázár: "nem vagyunk elégedettek a kormány teljesítményével"

A magyar vállalkozók kreativitását, innovációját, jövőbe vetett hitét értékelni kell, kezdeményezésükre a jövőben is szükség van - mondta Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 50. ünnepi küldöttgyűlésén, csütörtökön Budapesten. A Miniszterelnökség államtitkára arról is beszélt: ami a kamarával való relációját illeti, nem elégedettek a kormány teljesítményével.

MTI MTI

Tétek törölve - Lázár politikai riválist lát a játékgépek mögött
 

Tétek törölve - Lázár politikai riválist lát a játékgépek mögött

Lázár Jánosnak nem szakad meg a szíve a játékgépes vállalkozókért, sőt, úgy látja: a szerencsejátékipar nemzetbiztonsági kockázata abban áll, hogy néhány nagyon gazdag ember politikai befolyást próbált szerezni. Az államtitkár állítja, hogy már korábban is be akarták tiltani a játékgépeket, de tavaly még meggyőzték őket a szerver alapú üzemelés előnyeiről.

hvg.hu hvg.hu



Lázár egy kiállítás miatt borítaná a költségvetést
 

Lázár egy kiállítás miatt borítaná a költségvetést

Az októberi Cézanne-kiállítással összefüggésben megemelné az idei évben vállalt kiállítási garanciák és viszontgaranciák együttes állományának felső határát a fideszes Lázár János, hogy az állam pénzt takaríthasson meg a kereskedelmi biztosítások díjainak kiváltásával.

MTI MTI

Lázár elmondta, hogyan lehetünk sikeres nemzet
 

Lázár elmondta, hogyan lehetünk sikeres nemzet

Kossuth Lajos nemcsak az érdekérvényesítés, hanem az érdekegyesítés szószólója és megtestesítője is volt, az 1848-ban általa kovácsolt társadalmi összefogás, az emberek közös akarata, támogatása és egyetértése nélkül ma sem lehet sikeres nemzet a magyar - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Cegléden.

MTI MTI



Hosszabb lesz a kampány: így szavazunk 2014-ben
 

Hosszabb lesz a kampány: így szavazunk 2014-ben

A választási eljárásról szóló törvény javaslata alkotmánymódosítást is tartalmaz, annak érdekében, hogy az előzetes választási regisztráció biztosan átmenjen az Alkotmánybíróság szűrőjén. Hosszabb lehet a kampány, megszűnik a kopogtatócédula is, és jóval könnyebb lesz elindulni, mint eddig bármelyik szavazáson. A határon túliak levélben voksolnak majd, a Budapesten tanuló egyetemisták pedig 2014-ben is sorban állhatnak.

hvg.hu hvg.hu